Köszöntő
Závod Község lakossága nevében köszöntöm honlapunkon. Megújult Weboldalunkon az intézmények működésének bemutatásán túl, ízelítőt kaphat a Völgység ékszerdobozaként becézett település építészeti értékeiből, közösségi életünk pezsgéséből és programjaink sokszínűségéből. Amennyiben ez Önnek kevésnek bizonyul, valamint ha felkeltettük érdeklődését, kérem látogasson el hozzánk személyesen!
Településvezetési szemléletünk eltér a szokványostól, nem profitorientált nézeteket képvisel, annál inkább a helyi értékeket, a településen élni akarók érdekeit, a vállalkozások szempontjait, a civil szervezetek kezdeményezéseit helyezi előtérbe.
Hisszük hogy a közösségi élet folytonosságának jelentősége meghatározó a felnövekvő generációk tekintetében. Idősebbektől mindig azt halljuk, hogy „azok a régi szép idők, amikor még gyerek voltam.” Szeretnénk a mai kor fiataljainak is olyan emlékeket adni, hogy felnőve ők is így gondoljanak vissza szülőfalújukra, fiatalságukra, valamint intézkedéseinkkel segíteni az itt élők, és letelepülni szándékozók elképzeléseit, életszínvonaluk emelését.
Üdvözlettel: László Attila polgármester